Felhívjuk figyelmüket arra, hogy a rendezvényen álló-és mozgókép felvételek kerülnek rögzítésre. A rendezvényen történő részvétel automatikusan hozzájárulás azok közzétételéhez. A program folyamatosan frissül. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

Kalina Enikő és Dócs Péter magyar nóta énekesek műsora

Kalina Enikő és Dócs Péter neve ismerősen hangzik a Dankó rádió hallgatói számára.

Zenei tanulmányait mindkét művész gyermekkorában kezdte, Enikő az operett műfajában szerzett első díjakat, de a műdalban is kiemelt nívódíjas előadó lett. 2012-ben a Csemadok XIII. Őszirózsa Magyarnóta-énekesek Országos Versenyén aranykoszorú díjat nyert. Gyermekkorától együtt tanulnak és énekelnek Dócs Péterrel, akinek az Üllői Harmónia Zeneiskola az alma matere. Őt operaversenyeken kiemelt nívódíjjal és közönségdíjjal jutalmazták, majd a családjában kedvelt magyar nóta műfajában is bravúros eredményeket ért el.

Mindkettőjük felkészítő tanára Tarnai Kiss László volt, akitől megtanulhatták a magyar nóta előadásához illő alázatot, valamint tiszteletet is.

„Törekszünk arra, hogy ne csak az idősödő korosztály szeresse, énekelje nemzetünk szép örökségét.” – osztotta meg velünk gondolatait Dócs Péter.

Kalina Enikő és Dócs Péter

Kalina Enikő és Dócs Péter

Előadó profilja